Fantasztikus érzés volt bekerülni! Jobb lehet annál, mint szerencsejátékon nyerni, mert ez nem a szerencsén múlott, hanem azon, hogy mire vagyok képes.

  Miután sápadt arccal megírtam az önéletrajzomat és motivációs levelemet, remegő kézzel klikkeztem: "Küldés". A hátáridő előtt pár perccel történt a dolog, mert még előtte számtalanszor átnéztem, azzal a gondolattal: "Biztos, hogy jó lesz ez? Nem! De akkor is meg kell tennem!". A szóbeli előtt meg arra döbbentem rá, hogy milyen sokan vannak még rajtam kívül. "Akkor miért választanának be?", kérdeztem magamtól. A szóbeli után meg száz dolog eszembe jutott, hogy mit kellett volna mondanom még, amit nem mondtam. De nagy levegőt vettem és arra gondoltam, hogy már nem lehet változtatni; már késő, már megtettem, amit tudtam. Aztán (csak)80%-ban beleéltem magamat, hogy nem sikerült, hogy megpróbáljam elkerülni azt a mély csalódást. De valahogy állandóan az e-mail fiókomat néztem, de mégis akkor kaptam választ, amikor a legkevésbé számítottam rá. Késő este egy fárasztó nap után hazaérve láttam meg a beérkezett levelet. Összeszorított fogakkal nyitottam meg....

  Aki csak otthon volt(szülők, testvérek) felráztam és azt hajtogattam: "Sikerült, sikerült! Mehetek, mehetek!".

Vanessza