Reggel a csoport nagy része korán kelt, hogy mindenki elérje a maga buszát. Én Anikóval együtt indultam, mivel egy helyre járunk gyakorlatra. A cél Beetsterzwaag, Lyndensteyn School volt. Először el kellett jutnunk Heerenvenbe és onnan átszállni egy másik buszra, ami elvitt az iskoláig. Az út nagyjából másfél órát vett igénybe, így volt időnk ráhangolódni a mai napra. Nagyon izgatottak voltunk, mert bár pénteken már megismertük az intézményt, most mégis éles helyzetben kell majd helyt állnunk. Először meg kerestük a kontakt emberünket, aki megmutatta melyik osztályban leszünk. Én a középiskolásokhoz kerültem, olyan osztályba, ahová normál értelmi képességű, de mozgás fogyatékossággal rendelkező tanulók járnak. Először bemutatkoztam az osztályfőnöknek, illetve az asszisztensnek. Azután leültem az egyik lánnyal szemben és bőszen jegyzetelni kezdtem, mivel a mai nap csak a megfigyelés volt a feladatom. Hamar rá kellett jönnöm, hogy most nem lesz olyan egyszerű dolgom, mint otthon, mivel nem értettem egy kukkot sem abból, amiről az órán beszéltek a tanulók és a tanárnő. Szerencsére a diákok hamar elkezdtek nyitni és oldódni, így egyre többen elegyedtek velem beszédbe. Talán megértették, hogy én sem beszélem anyanyelvi szinten az angolt, így felbátorodtak és amikor csak lehetett a segítségemre siettek, ha nem értettem valamit a holland beszédből. Nagyon jól beszéltek angolul, ahhoz képest, hogy mennyire negatívan álltak hozzá a saját angol tudásukhoz. A nap végére minden gyerek bemutatkozott, sőt még volt is egy kis morgolódás, mikor elkértek az osztály másik feléhez. Az ebédszünetben átmentem az általános iskolai részbe, ahol Anikó volt. Bemutatkoztam az ottani tanárnőnek is, majd velük ebédeltem meg. Nagyon aranyosak voltak a gyerekek, mert annak ellenére, hogy nem beszéltünk egy nyelvet, ők csak jöttek és kérdezgettek, meg meséltek nekünk hollandul. A nap végén megünnepeltük az egyik tanuló 15. születésnapját, kaptam finom sütit, illetve elmeséltem a magyar és a holland közötti nyelvi különbségeket, illetve meséltem az országról és arról, mennyivel másabb itt minden, általánosságban, és fogyatékossági szempontokat figyelembe véve. Pár szót próbáltak nekem megtanítani, illetve én is lefordítottam nekik pár kifejezést magyarra. Nagyon tetszett nekik, bár elég nehéznek és másnak találták, mint a saját nyelvüket. Összességében nagyon pozitívan zártam ezt a napot, mert még sosem kellett ennyit angolul beszélnem, és az aggodalmaim ellenére úgy ment, mint a karika csapás.
